Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A fölvilágosult emberek előtt világos, hogy Soros-terv nincs.
„Itt az ideje, hogy valaki megírja már a Soros-tervet, ez így tovább nem mehet. Ha ő nem, akkor majd ellenei.
Mert az a fölvilágosult emberek előtt világos, hogy Soros-terv nincs. Illetve van: Sorosnak biztosan akadnak tervei, de nem biztos, hogy leírja őket. Amit meg leírt a menekültkérdéssel kapcsolatban, abban meg pont nem az áll, amit támadói neki tulajdonítanak. A kormányzat híveihez pedig a leleplező elemzések nem jutnak el, de ha eljutnának, úgysem hinnék el – azok is a Soros-terv részei, amit a Soros-hálózat emberei írnak.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne írhatná meg valaki a Soros-tervet. Sorosról már most annyi könyv, pamflet szól, hogy – legalábbis a mennyisége, nem a tartalma – még az ún. nemzetbiztonsági szakértők és publicisták gyomrát is megüli. Ennyi összeesküvés-elméletet egyszerűen meg sem lehet jegyezni, nem lehet feldolgozni. Ép ész ehhez azért nem kell, mert az általuk vallott összeesküvés-elméletek simán megférhetnek egymás mellett, még ha egymásnak is ellentmondanak.”